A kézmosás után rögtön nekiláttak: a régi pékségben a gyerekek lelkesen keverték a tésztát. Hét hozzávalóra volt szükség: liszt, élesztő, cukor, só, meleg tej vízzel és olaj. Ezután alaposan átgyúrták a tésztát, és a diákok megtudták, hogy az élesztőnek melegre van szüksége, és sok időre. Ezért az elkészített kenyerek a meleg pékségben maradtak, míg a gyerekek átmentek a szérűbe. Ott régen a gabonát csépelték. Egy rövid filmből megtudták, mi a története a westfáliai pumpernickelnek. Ez a fekete kenyér csak azért létezik, mert egyszer egy kenyeret elfelejtettek a kemencében.
A film után máris visszamentünk a pékségbe. Most a kenyércipókat betettük az előmelegített kemencébe. De előtte természetesen ki kellett seprűzni a forró parazsat, mert ki szeretne hamut a kenyerén?
És ismét várni kellett. De egy ilyen régi parasztházban nem lehet unatkozni: a diákok ugyanis egy izgalmas kincskereső játékban vehettek részt, amelyben számos kérdés és rejtvény várta őket az egyes parasztházakkal kapcsolatban.
Végül finom illat áradt szét az udvaron. Ez egyértelmű jel volt: a kenyerek elkészültek, és kivették őket. A kenyér olyan finom volt, hogy a legtöbben már a visszaúton megkóstolták.
Köszönjük a vredeni Paraszti Múzeum elkötelezett csapatának ezt a remek kezdeményezést!
A képek nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattintson a képre!